19/2010. (VI. 25.) GYMJVÖ. rendelet

A szöveg időállapota: 2017.II.25. –

Időállapot váltás:
2010.VII.1. – 2011.VI.30.
2011.VII.1. – 2012.III.31.
2012.IV.1. – 2012.V.31.
2012.VI.1. – 2015.III.31.
2015.IV.1. – 2016.IV.29.
2016.IV.30. – 2017.II.24.
2017.II.25. -

19/2010. (VI. 25.) GYMJVÖ. rendelet

Győr belváros behajtási rendjének szabályozásáról

1Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 54. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A rendelet hatálya

1. §

(1) 2 A rendelet hatálya Győr Belvárosában az 1. sz. mellékletben foglaltak szerint lehatárolt korlátozott várakozási övezetre, védett övezetre, környezetvédelmi övezetre és zárt rendszerű övezetre terjed ki. Kiterjed a rendelet továbbá a Belvároson kívül Győr közigazgatási területén azokra az utakra, melyekre mindkét irányból behajtani tilos tábla van kihelyezve, alatta: „kivéve engedéllyel” kiegészítő táblával.

(2) A rendelet hatálya kiterjed minden természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, aki/amely a korlátozott várakozási övezetben gépjárműt használ.

Értelmező rendelkezések

2. §

E rendelet alkalmazásában:

1. bank: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. Tv. 5. §-ának megfelelő bank vagy takarékszövetkezet, illetve azok fiókjai,

2. banki szerviz: a bankban működő rendszerek időszakos karbantartása és esetleges meghibásodása miatti javítások, banktechnikai feladatok,

3. garázs: garázs ingatlan vagy telken belüli gépjármű tárolóhely, gépkocsibeállóhely, minden olyan építmény, amely gépjármű tárolására szolgál,

4. gépjármű: olyan jármű, amelyet beépített erőgép hajt. A mezőgazdasági vontató, a lassú jármű, a segédmotoros kerékpár és a villamos azonban nem minősül gépjárműnek (A KRESZ 1 sz. függelék II/b) pont),

5. gépkocsi: olyan gépjármű, melynek négy vagy több kereke van; a négy kerekű motorkerékpár azonban nem gépkocsi (KRESZ 1. sz. függelék, II/c) pont),

6. korlátozott várakozási övezet: Győr Belvárosának e rendelet 1. számú mellékletében meghatározott olyan területe, ahol a KRESZ 15. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint „Korlátozott várakozási övezet vége” tábláig a várakozás feltételekkel engedélyezett,

7. környezetvédelmi övezet: Győr Belvárosának e rendelet 1. számú mellékletének a) pontjában meghatározott olyan a korlátozott várakozási övezetben található területe, mely területen a KRESZ 14. § (1) bekezdésének z/3. pontja szerint a „Környezetvédelmi övezet (zóna)” jelzőtáblától a „Környezetvédelmi övezet (zóna) vége” jelzőtábláig az úton (övezetben) a gépkocsik nem közlekedhetnek csak az út kezelőjének a behajtási tilalom alól e rendelet szerint adott engedélyével; e rendeletben a környezetvédelmi övezet vonatkozásában gépjármű fogalom alatt az 5. pontban meghatározott gépkocsi fogalom értendő,

8. zárt rendszerű övezet: Győr Belvárosának a korlátozott várakozási övezetben található, e rendelet 2. számú mellékletében meghatározott pontjain elhelyezett elektromos kapukkal védett olyan területe, amelybe a behajtás és a kihajtás ellenőrzött módon (elektronikus kapu) történik,

9. védett övezet: Győr Belvárosának a korlátozott várakozási övezetben található, a KRESZ 14. §-a (1) bekezdésének n) pontja szerint „Mindkét irányból behajtani tilos” jelzőtáblával, a KRESZ 14. §-ának (14) bekezdése szerint „Kivéve engedéllyel” kiegészítő táblával jelölt, e rendelet 1. számú mellékletének b) pontjában meghatározott területe,

10. közterület-felügyelő: Győr Megyei Jogú Város Közterület Felügyelete és Mezőőri Szolgálatának köztisztviselője,

11. út kezelője: Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete,

12. 3 áruszállítási időszakok:

a) hétköznap 07:00 – 09:00 és 17:00 – 19:00 óra között, szombaton és vasárnap 07:00 – 09:00 óra között;

b) 4 5 cukrászati terméket, gyorsan romló élelmiszert, készételt szállító, speciális hűtőberendezéssel rendelkező, továbbá pékárut szállító, jól látható, azonosításra alkalmas jelzéssel ellátott gépjármű: naponta 05:30 és 09:30, 11:00 és 14:00, valamint 17:30 és 18:30 óra között,

c) A Virágpiachoz kapcsolódó áruszállítási időszakok:

ca) Aradi vértanúk útján (Bajcsy Zs. u. – Virágpiac tér közötti szakasz) és a Virágpiacon kereskedelemi vagy vendéglátó tevékenységet végzők:- hétköznap 07.00-11.00 és 15.00-17.00 óra között,- szombaton és vasárnap: 07.00-11.00 óra között

cb) Virágpiac téri piaci árusok: minden nap 05.30-14.30 óra között

cc) Virágpiac téri pavilonokban működő kereskedők: hétköznap 05.30 – 14.30 és 17.00 – 18.30 óra között, szombaton és vasárnap 05.30 – 14.30 óra között.

d) 6 fegyver és lőszerszállítás esetében 09:00 – 11:00 és 15:00 – 18:00 óra között

e) 7 Dunakapu téri piachoz kapcsolódó áruszállítási időszakok:

Dunakapu téri árusok: kedden és pénteken 05:00 – 07:00 és 13:00 – 14:00 óra között.

13. 8 szerviz-szolgáltatás: javító, karbantartó, szervíztevékenység, üzembe helyezés

14. vis maior: olyan, alapvetően a természeti erők által okozott esemény, amelynek bekövetkezése egyrészt nem előre kiszámítható, másrészt emberi beavatkozás kevés ahhoz, hogy elhárítsa, vagy más által kifejtett szokásos elvárt emberi magatartástól eltérő magatartás eredményeként bekövetkező rendkívüli esemény,

15. kereskedelmi szálláshely szolgáltató: a 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet 2.§-ban meghatározott szálloda és panzió

16. 9 elfogó-jármű: személy- és vagyonvédelmi vállalkozás távfelügyelet jelzését ellenőrző, jól látható, azonosításra alkalmas jelzővel ellátott járőr-gépjárműve

17. összevont engedély: mind 00.00-24.00 óráig történő behajtásra, mind 30 illetve 45 perc várakozásra jogosító behajtási engedély

18. 10 Szociális szolgáltatás: az 1993. évi III. tv. alapján végzett szociális szolgáltatások közül az étkeztetés és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás,

19. 11 beszállító: az a vállalkozó aki/amely a környezetvédelmi övezetbe, a védett övezetbe, vagy a zárt rendszerű övezetbe rendszeresen áruszállítást, áruterítést végez legalább öt, az övezetekben székhellyel vagy telephellyel rendelkező kereskedelemi vagy vendéglátó egység részére és e tevékenységét szállítási szerződéssel vagy érvényben lévő megrendeléssel igazolja.”

20. 12 13 kiszállítók: a korlátozott várakozási övezetben székhellyel, telephellyel rendelkező vállalkozók akik, az övezetből kifele irányuló gyorsan romlandó élelmiszert, készételt, cukrászati terméket szállítanak ki üzletszerűen, speciális hűtőberendezéssel felszerelt, jól látható, azonosításra alkalmas jelzővel ellátott gépjárművel

Általános rendelkezések

3. §

(1) A védett övezetbe, a környezetvédelmi övezetbe és a zárt rendszerű övezetbe gépjárművel behajtani, ott várakozni – a (3) bekezdésében meghatározott gépjárművek kivételével – az út kezelője által kiállított behajtási engedéllyel rendelkező gépjárművel lehet, a behajtási engedélyben meghatározott feltételekkel, útvonalon és időtartam alatt.

(2) A behajtási engedélyt, a gépjármű első szélvédője mögé, kívülről jól látható helyen, érvényességének ellenőrzését biztosítva kell elhelyezni. Amennyiben a gépjármű használója ezen kötelezettségének nem tesz eleget, azt úgy kell tekinteni, mintha a gépjármű tulajdonosa vagy üzembentartója nem rendelkezne behajtási engedéllyel.

(3) 14 Azok a gépjárművek, melyek úti célja az alábbiakban megjelölt övezetben van, vagy csak ezen az úton közelíthető meg, vagy feladatuk ellátása miatt az övezetbe való behajtás és várakozás elkerülhetetlen, külön behajtási engedély nélkül jogosultak behajtani 00:00-24:00 óra között

a) a védett övezetbe

1. a mentőszolgálat, rendvédelmi szerv, köztársasági őrezred megkülönböztető fény- és hangjelző készülékkel felszerelt gépjárműve és a nemzetbiztonsági szolgálatok gépjárműve,

2. a közegészségügyi és köztisztasági feladatot ellátó gépjármű,

3. a postai gyűjtő- és kézbesítőszolgáltatást ellátó, jól látható, azonosítható jelzéssel ellátott gépjármű,

4. betegszállító, gyógyszert szállító, jól látható, azonosítható jelzéssel ellátott gépjármű,

5. igazolvánnyal rendelkező mozgáskorlátozott gépjárműve,

6. a menetrend szerint közlekedő autóbusz,

7. a diplomáciai mentességet élvező személy hatósági jelzéssel ellátott gépjárműve,

8. a közüzemi szolgáltató által üzemeltetett vagy általa út vagy közmű építésére, fenntartására megbízólevéllel megbízott, jól látható, azonosításra alkalmas figyelmeztető jelzéssel ellátott gépjármű,

b) a környezetvédelmi övezetbe

1. a mentőszolgálat, rendvédelmi szerv, köztársasági őrezred megkülönböztető fény- és hangjelző készülékkel felszerelt gépjárműve és a nemzetbiztonsági szolgálatok gépjárműve,

2. a közegészségügyi és köztisztasági feladatot ellátó gépjármű,

3. a postai gyűjtő- és kézbesítőszolgáltatást ellátó, jól látható, azonosítható jelzéssel ellátott gépjármű,

4. betegszállító, gyógyszert szállító, jól látható, azonosítható jelzéssel ellátott gépjármű,

5. a menetrend szerint közlekedő autóbusz,

6. a diplomáciai mentességet élvező személy hatósági jelzéssel ellátott gépjárműve,

7. a közüzemi szolgáltató által üzemeltetett vagy általa út vagy közmű építésére, fenntartására megbízólevéllel megbízott, jól látható, azonosításra alkalmas figyelmeztető jelzéssel ellátott gépjármű,

c) a zárt rendszerű övezetbe

a (3) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott gépjármű attól függően, hogy a zárt rendszerű övezet a védett övezetbe vagy a környezetvédelmi övezetbe tartozik-e, és

d) az Aradi vértanúk útja (Bajcsy-Zs. út – Virágpiac között szakasza) védett övezetbe a taxiállomások igénybevétele vonatkozásában szerződéssel rendelkező személytaxi-szolgáltatást végző vállalkozás gépjárműve.

a) a védett övezetbe

1. a mentőszolgálat, rendvédelmi szervek (a rendőrség, a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtási szervezet, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság, köztársasági őrezred stb.) megkülönböztető fény- és hangjelző készülékkel felszerelt gépjárművei és a nemzetbiztonsági szolgálatok gépjárművei,

2. a közegészségügyi és köztisztasági feladatokat ellátó gépjárművek,

3. a postai gyűjtő-, és kézbesítőszolgáltatást ellátó gépjárművek,

4. betegszállító gépjárművek, a gyógyszert szállító gépjárművek, amelyek jól azonosítható jelzéssel vannak ellátva,

5. igazolvánnyal rendelkező mozgáskorlátozottak gépjárművei,

6. a menetrend szerint közlekedő autóbuszok,

7. a diplomáciai mentességet élvező személyek hatósági jelzéssel ellátott gépjárművei,

b) a környezetvédelmi övezetbe

1. a mentőszolgálat, rendvédelmi szervek (a rendőrség, a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtási szervezet, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság, köztársasági őrezred stb.) megkülönböztető fény- és hangjelző készülékkel felszerelt gépjárművei és a nemzetbiztonsági szolgálatok gépjárművei,

2. a közegészségügyi és köztisztasági feladatokat ellátó gépjárművek,

3. a postai gyűjtő-, és kézbesítőszolgáltatást ellátó gépjárművek,

4. betegszállító gépkocsik, a gyógyszert szállító gépjárművek, amelyek jól azonosítható jelzéssel vannak ellátva,

5. a menetrend szerint közlekedő autóbuszok,

6. a diplomáciai mentességet élvező személyek hatósági jelzéssel ellátott gépjárművei,

c) a zárt rendszerű övezetbe

a (3) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott gépjárművek attól függően, hogy a zárt rendszerű övezet a védett övezetbe vagy a környezetvédelmi övezetbe tartozik-e.

d) az Aradi vértanúk útja (Bajcsy-Zs. út – Virágpiac között szakasza) védett övezetbe a taxiállomások igénybevétele vonatkozásában szerződéssel rendelkező személytaxi szolgáltatást végző vállalkozások gépjárművei.

(4) 15 16 A védett övezetbe és a környezetvédelmi övezetbe ingyenes behajtási engedéllyel jogosult behajtani

a) az orvosi ügyelet gépjárműve,

b) a közüzemi szolgáltató által üzemeltetett vagy általa út vagy közmű építésére, fenntartására megbízólevéllel megbízott, jól látható, azonosításra alkalmas jelzéssel ellátott gépjármű,

c) az Útkezelő Szervezet, valamint Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatali gépjárműve,

d) a Közterület Felügyelet és Mezei Őrszolgálat Győr és az általa gépjármű kerékbilincselésével és elszállításával megbízott gépjárműve.

(5) A védett övezetben – a jelen rendeletben rögzített kivételekkel – a várakozási idő 30 perc, melynek kezdő időpontját a gépjármű első szélvédője mögé, kívülről jól látható és ellenőrizhető módon elhelyezett várakozást ellenőrző óra alkalmazásával kell igazolni. Az óra jelzését a gépjármű távozása nélkül megváltoztatni tilos.

(6) A zárt rendszerű övezetben a behajtásra jogosult gépjárművek – a jelen rendeletben rögzített kivételekkel – 45 percet tartózkodhatnak. A be-, és kihajtás időpontját az elektronikus kapu, illetve a diszpécserközpont rögzíti, de a belépés időpontját a gépjármű első szélvédője mögé, kívülről jól látható és ellenőrizhető módon elhelyezett tartózkodás idejét ellenőrző óra alkalmazásával kell igazolni. Az óra jelzését a gépjármű távozása nélkül megváltoztatni tilos.

(7) A korlátozott várakozási övezetben a megengedett haladási sebesség 10 km/óra.

(8) Tilos olyan behajtási engedélyt használni, amelynek érvényességi ideje lejárt. Lejárt érvényességi idejű behajtási engedély használatát úgy kell tekinteni, mintha a gépjármű használója nem rendelkezne behajtási engedéllyel. A lejárt érvényességi idejű behajtási engedélyt tizenöt napon belül az út kezelője részére vissza kell adni.

(9) Tilos az elektronikus kulcsot megrongálni, arra jogosulatlan személynek átengedni. Az elektronikus kulcsot csak a hozzá tartozó behajtási engedéllyel együtt szabad használni. Tilos az elektronikus kulcsot másik elektronikus kulcshoz tartozó vagy elektronikus kulcs nélkül kiadott behajtási engedéllyel együtt használni.

(10) 17 Győr közigazgatási területén belül a KRESZ 14. §-a (1) bekezdésének n) pontja szerint „Mindkét irányból behajtani tilos” jelzőtáblával, a KRESZ 14. §-ának (14) bekezdése szerint „Kivéve engedéllyel” kiegészítő táblával jelölt és nem a rendelet I. számú mellékletében meghatározott, területre a gépjárművel való behajtást az Útkezelő Szervezet engedélyezi a behajtás módjának és időpontjának meghatározása mellett.

II. fejezet

A BEHAJTÁSI ENGEDÉLY ÉS AZ ELEKTRONIKUS KULCS

A behajtási engedély és az elektronikus kulcs kiadására vonatkozó általános szabályok

4. §

(1) A behajtási engedély iránti kérelmet az út kezelőjénél kell előterjeszteni az e célra rendszeresített formanyomtatványon.

(2) A formanyomtatvány tartalmazza:

a) természetes személy esetén a kérelmező nevét, születési nevét, születési helyét és dátumát, állandó lakcímét, tartózkodási helyét; jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén a kérelmező nevét, bírósági, hatósági nyilvántartásba vételének számát, székhelyét, telephelyét, fióktelepét, központi ügyintézés helyét, főtevékenységét a cégjegyzésre jogosult személy nevét,

b) a gépjármű forgalmi rendszámát,

c) a gépjármű típusát,

d) a gépjármű forgalmi engedélyének számát,

e) a gépjármű össztömegét,

f) az igényelt behajtási engedély típusát,

g) garázs címét, helyrajzi számát, vagy egyéb azonosításra alkalmas megjelölését,

h) a behajtási engedélyhez való jogosultság igazolását (a garázs tulajdonjogát vagy használati jogát igazoló dokumentum, cégkivonat, vállalkozói engedély, őstermelői igazolvány stb)

i) a behajtás helyét.

A rendszám nélküli behajtási engedély iránti kérelemnek nem kell tartalmazni a b) c) d) és e) pontokban megjelölt adatokat.

(3) 18 19 A kérelmező a kérelem előterjesztésével egyidejűleg bemutatja az engedélyhez való jogosultságot igazoló eredeti dokumentumokat, az engedély ismételt igénylésekor is. A bemutatott dokumentumokról az Útkezelő Szervezet fénymásolatot készít.

(4) A zárt rendszerű övezetbe való behajtáshoz a behajtási engedélyhez elektronikus kulcsot (mágneskártya) is kap a kérelmező. Az elektronikus kulcs csak a hozzá tartozó, érvényes behajtási engedéllyel együtt használható.

(5) A kérelmező a behajtási engedélyre a jelen rendeletben meghatározott térítési díj megfizetése mellett jogosult, kivéve a 3. § (4) bekezdésben meghatározott eseteket, valamint a 17. § (5) bekezdésében foglalt esetet.

(6) Az út kezelője a kérelmet a beérkezéstől számított tizenöt munkanapon belül bírálja el, az ideiglenes behajtási engedély iránti kérelem kivételével, amelyet öt munkanapon belül bírál el. A döntéssel egyidejűleg a kérelmező rendelkezésére bocsátja a jogosultságának megfelelő behajtási engedélyt és – szükség esetén – elektronikus kulcsot.

5. §

(1) Nem adható behajtási engedély:

a) 20 3,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárműre a 17. § (1) bekezdésében meghatározott, valamint az út kezelőjének egyedi elbírálása alapján a 7,5 tonna össztömeget meg nem haladó, vendéglátó tevékenység céljából romlandó terméket szállító gépjármű kivétellel,

b) 21 ha a kérelmező korábbi behajtási engedélye visszavonásra került, a 22. § (7) bekezdésében foglalt időtartam elteltéig,

c) ügynöki tevékenység végzésére, járműből történő árusításra, vagy egyéb, a járműből történő kereskedelmi, szolgáltatási vagy reklámtevékenység végzésére,

d) ha a kérelmező nem felel meg az önkormányzati rendeletben meghatározott feltételeknek.

(2) A behajtási engedély csak a jogosult lakóhelyének, székhelyének, telephelyének, garázs ingatlanának, a szállítás, a közlekedés célpontjának vagy a szolgáltatás helyének megközelítéséhez szükséges legrövidebb útvonalon – célforgalmi jelleggel – történő közlekedésre használható. Az útvonalat az út kezelője a kérelmező valamennyi körülményeinek figyelembevételével határozza meg.

A behajtási engedély típusai, az elektronikus kulcs

6. §

(1) 22 Állandó behajtási engedély három vagy egy naptári évre adható. Ideiglenes behajtási engedély legfeljebb három hónap időtartamra adható. Ha a kérelmező a tárgyévben kér behajtási engedélyt, számára a kérelem benyújtásától kezdődően az év (tárgyév vagy a harmadik év) végéig adható engedély. Amennyiben a kérelem az utolsó negyedévben kerül benyújtásra, úgy a következő év, vagy a következő évtől számított 3. év végéig adható ki engedély.

(2) A 17. § (5) – (6) bekezdésben rögzített behajtás kivételével a behajtási engedélyek kártyaszerű kivitelben, biztonsági hologrammal ellátva, típusonként eltérő színjelöléssel készülnek. A behajtási engedélyek az engedélyezett útvonal mellett egy, az engedélyhez való jogosultságot jelző azonosító jelet, típusonként megkülönböztető színt is tartalmaznak a 3. számú mellékletben meghatározottak szerint.

(3) Az elektronikus kulcs egy mágneskártya, amely a zárt rendszerű övezetnél elhelyezett süllyedő oszlopos kapuk nyitásával teszi lehetővé az arra jogosultak számára a ki- és belépést, egyben regisztrálva annak időpontját.

(4) Az elektronikus kapu nyitásához kiadott elektronikus kulcsot minden év január 1. napjától február 15 napjáig érvényesíteni kell az út kezelőjénél.

(5) Az elektronikus kulcs elvesztését 3 napon belül be kell jelenteni az útkezelő szervezethez. Elektronikus kulcs elvesztése vagy megrongálódása esetén is a rendelet szerinti díjat kell megfizetni a pótlásért.

(6) Ingyenes elektronikus és vésznyitó kulcsot kapnak – igény szerinti mennyiségben – a mentők, a tűzoltóság, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a közegészségügy, az orvosi ügyelet. A vésznyitó kulcsot is minden év február 15. napjáig újra érvényesíteni kell, mely érvényesítés díjmentes.

Három éves időtartamra szóló behajtási engedély kiadásának szabályai

7. §

(1) Három éves időtartamra szóló behajtási engedély adható a gépjármű tulajdonosa vagy üzembentartója – vagy munkáltató kizárólagos tulajdonában lévő gépjármű kizárólagos használója – részére, ha a környezetvédelmi övezetben vagy a védett övezetben, illetve a zárt rendszerű övezetben

a) állandó bejelentett lakóhellyel vagy

b) garázstulajdonnal, garázs haszonélvezeti jogával rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerint jogosult behajtási engedélyre, aki telken belüli gépkocsibeálló-hely tulajdon-, vagy haszonélvezeti jogával rendelkezik.

(3) 23 A behajtási engedély – összesen, személyenként legfeljebb két darab – meghatározott gépjármű forgalmi rendszámra adható.

(4) Aki mind az (1) bekezdés a), mind pedig az (1) bekezdés b) pontja szerint jogosult behajtási engedélyre, csak összevont behajtási engedélyt kaphat.

Egy éves időtartamra szóló behajtási engedély kiadásának szabályai

8. §

(1) Egyéves időtartamra szóló behajtási engedély adható a gépjármű tulajdonosa vagy üzembentartója – vagy munkáltató kizárólagos tulajdonában lévő gépjármű kizárólagos használója – részére, ha a környezetvédelmi övezetben vagy a védett övezetben, illetve a zárt rendszerű övezetben

a) tartózkodási hellyel vagy

b) garázs bérleti vagy használati jogával rendelkezik.

(2) 24 A behajtási engedély – összesen, személyenként legfeljebb két darab – meghatározott gépjármű forgalmi rendszámra adható.

(3) Aki mind az (1) bekezdés a), mind pedig az (1) bekezdés b) pontja szerint jogosult behajtási engedélyre, csak összevont behajtási engedélyt kaphat.

(4) Aki a 7. § (1) a) pontja és 8. § (1) b) pontja szerint, vagy a 7. § (1) b) pontja és 8. §. (1) a) pontja szerint jogosult behajtási engedélyre, csak egy éves időtartamra szóló összevont behajtási engedélyt kaphat.

9. §

(1) Egyéves időtartamra szóló behajtási engedély adható azon kereskedelemi és/vagy vendéglátó tevékenységet végző, természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, részére, aki/amely a környezetvédelmi övezetben, a védett övezetben, vagy a zárt rendszerű övezetben székhellyel, telephellyel rendelkezik és a rendeltetésszerű üzemeléshez áruszállítás szükséges.

(2) Telephelyenként illetve székhelyenként egy darab behajtási engedély adható

a) meghatározott gépjármű forgalmi rendszámra, vagy

b) változó forgalmi rendszámú, változó típusú gépjárműre.

(3) 25 További egy darab behajtási engedély adható a kiszállító részére meghatározott gépjármú forgalmi rendszámra.

10. §

(1) 26 Egyéves időtartamra szóló behajtási engedély adható azon természetes személy, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére, aki/amely a környezetvédelmi övezetben, a védett övezetben vagy a zárt rendszerű övezetben főtevékenységként és rendszeresen szerviz-szolgáltatási tevékenységet végez és a szolgáltatási tevékenység végzésére vonatkozó jogosultságát igazolja, cégkivonattal, adóhatósági igazolással, karbantartási, szervizszolgáltatási szerződéssel, szolgáltatást megrendelő dokumentummal.

(2) A szerviz-szolgáltatási tevékenységet végző természetes vagy jogi személyenként, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságonként három darab behajtási engedély adható meghatározott forgalmi rendszámú gépjárműre.

11. §

(1) Egyéves időtartamra szóló behajtási engedély adható azon természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságszervezet részére, aki/amely a környezetvédelmi övezetben, a védett övezetben, vagy a zárt rendszerű övezetben főtevékenységként és rendszeresen élővirág kereskedelmi, szállítási tevékenységet végez és a szolgáltatási tevékenység végzésére vonatkozó jogosultságát igazolja.

(2) Az élővirág szállítási tevékenységet végző természetes vagy jogi személyenként, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságonként egy darab behajtási engedély adható

a) meghatározott gépjármű forgalmi rendszámra, vagy

b) változó forgalmi rendszámú, változó típusú gépjárműre.

12. §

(1) Egy éves időtartamra szóló behajtási engedély adható a környezetvédelmi övezetben, a védett övezetben, a zárt rendszerű övezetben működő kereskedelmi szálláshely-szolgáltatást nyújtó természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére legfeljebb az általa igazoltan a szálláshely szolgáltatáshoz használt gépkocsi-beálló mennyiségével azonos darabszámban.

(2) A kereskedelmi szálláshely szolgáltató részére további két darab behajtási engedély adható a vendégforgalom számára behajtásra és kizárólagosan a 21. §-(2) bekezdésének megfelelő közterületi várakozásra, illetve tartózkodásra.

(3) A behajtási engedély változó forgalmi rendszámú, változó típusú gépjárműre adható.

13. §

(1) Egy éves időtartamra szóló behajtási engedély adható a gépjármű tulajdonosa vagy üzembentartója részére, a környezetvédelmi övezetben, a védett övezetben és a zárt rendszerű övezetben pénz- és értékszállítási tevékenységet is ellátó személy- és vagyonvédelmi vállalkozás részére, ha e tevékenységre vonatkozó jogosultságát igazolni tudja.

(2) Vállalkozásonként igény szerinti darabszámú behajtási engedély adható

a) meghatározott gépjármű forgalmi rendszámra, vagy

b) változó forgalmi rendszámú, változó típusú gépjárműre.

14. §

(1) Egy éves időtartamra szóló behajtási engedély adható a környezetvédelmi övezetben, a védett övezetben és a zárt rendszerű övezetben székhellyel, telephellyel, fiókkal rendelkező bank részére, banktechnikai feladatokat ellátó természetes személy, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére banki rendszerek időszakos karbantartására, meghibásodás esetén hibajavítás (banki szerviz) céljából.

(2) Telephelyenként illetve székhelyenként egy darab behajtási engedély adható

a) meghatározott gépjármű forgalmi rendszámra, vagy

b) változó forgalmi rendszámú, változó típusú gépjárműre.

15. §

(1) Egy éves időtartamra szóló, díjmentes behajtási engedély adható a környezetvédelmi övezetbe, védett övezetbe, zárt rendszerű övezetbe való behajtáshoz a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások tulajdonában álló ún. „elfogó járművek” részére.

(2) Vállalkozásonként igény szerinti darabszámú behajtási engedély adható meghatározott gépjármű forgalmi rendszámra.

16. § 27

(1) A 2. § 12. pont c) alpontjában írt személyek részére behajtási engedély adható, amennyiben e rendelet szerinti jogosultságukat igazolják.

(2) Személyenként a tevékenység ellátására szóló jogosultság fennállása idejéig, de legfeljebb egy éves időtartamra szóló behajtási engedély adható

a) meghatározott forgalmi rendszámú gépkocsira, vagy

b) változó forgalmi rendszámú, változó típusú gépkocsira.

16/A. § 28

(1) Egyéves időtartamra szóló behajtási engedély adható azon természetes személy, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, szervezet részére, aki/amely a környezetvédelmi övezetben, a védett övezetben, vagy a zárt rendszerű övezetben lévő székhelyről, telephelyről rendszeresen olyan szociális szolgáltatást végez, mely szolgáltatás ellátásához a gépjárművel való behajtás szükséges, amennyiben a tevékenység végzésére vonatkozó jogosultságát igazolja.

(2) A szociális szolgáltatási tevékenységet végző természetes vagy jogi személyenként, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságonként legfeljebb egy darab behajtási engedély adható meghatározott gépjármű forgalmi rendszámra.

16/B. § 29

(1) Egyéves időtartamra szóló behajtási engedély adható azon jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, szervezet részére (együttesen: intézmény), aki/amely a környezetvédelmi övezetben, a védett övezetben, vagy a zárt rendszerű övezetben lévő székhelyén, telephelyén rendszeresen olyan kiállításokat szervez, gyűjteményt tart fenn, mely tevékenységhez a gépjárművel való behajtás szükséges, amennyiben a tevékenység végzésére vonatkozó jogosultságát igazolja.

(2) A tevékenységet végző intézményenként legfeljebb egy darab behajtási engedély adható

a) meghatározott gépjármű forgalmi rendszámra, vagy

b) változó forgalmi rendszámú, változó típusú gépjárműre.

16/C. § 30

(1) Egyéves időtartamra szóló behajtási engedély adható azon jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, szervezet (beszállító) részére, aki/amely a környezetvédelmi övezetben, a védett övezetben, vagy a zárt rendszerű övezetben székhellyel, telephellyel rendelkező legalább öt megrendelő részére rendszeresen áruszállítást, áruterítést végez és e tevékenységre való jogosultságát igazolja.

(2) A tevékenységet végző beszállító részére legfeljebb három darab behajtási engedély adható meghatározott gépjármű forgalmi rendszámra.

Az ideiglenes behajtási engedély kiadásának szabályai

17. §

(1) Ideiglenes behajtási engedély adható a környezetvédelmi övezetbe, a védett övezetbe és a zárt rendszerű övezetbe való gépkocsival történő behajtáshoz:

a) építési és felújítási munkák idejére,

b) költözködés, tüzelőanyag szállítás céljára,

c) rendezvények, események alkalmával a lebonyolításban közreműködők gépjárművei részére.

(2) Az ideiglenes behajtási engedély meghatározott forgalmi rendszámú gépkocsira adható.

(3) Az ideiglenes behajtás rendjét (nap és időszak), valamint a korlátozott várakozási övezetben és a zárt rendszerű övezetben a tartózkodás időtartamát, annak indokoltságára figyelemmel, az út kezelője határozza meg.

(4) Amennyiben zárt rendszerű övezetbe ideiglenes behajtási engedéllyel történik a behajtás, a behajtási engedéllyel együtt elektronikus kulcsot is kap a kérelmező.

(5) Zárt rendszerű övezetbe vis maior esetén, ha szükséges és elkerülhetetlen a behajtás, a kérelmezőt kaputelefonon keresztül a diszpécser a behajtás okának, a gépjármű tulajdonosának, üzemeltetőjének közlése és regisztrálása után jogosult beengedni az övezetbe.

(6) Zárt rendszerű övezetbe, ha az ideiglenes behajtási engedély kiadása a 4. § (6) bekezdésében foglalt határidőn belül nem bírálható el, és 24 órán belül szükséges és elkerülhetetlen a behajtás, a kérelmezőt kaputelefonon keresztül a diszpécser a behajtás okának, a gépjármű tulajdonosának, üzemeltetőjének közlése és regisztrálása után jogosult beengedni az övezetbe. A diszpécser köteles tájékoztatni a kérelmezőt, hogy az útkezelő a behajtásért a 4. mellékletben foglalt díjat a 24. § (4) bekezdése alapján számítja fel.

III. fejezet

A BEHAJTÁS RENDJE

Korlátlan időtartamban behajtásra jogosultak

18. §

A környezetvédelmi övezetbe, a védett övezetbe, a zárt rendszerű övezetbe a behajtásra naponta 00.00-24.00 óra között jogosultak:

a) a 7. § és a 8. § alapján behajtásra jogosultak,

b) a 10. § (1) bekezdése alapján behajtásra jogosultak,

c) a 11. § (1) bekezdés alapján behajtásra jogosultak,

d) a 12. § (1) bekezdése alapján behajtásra jogosultak

e) a 14. § (1) bekezdése alapján behajtásra jogosultak és

f) a 15 § (1) bekezdése alapján behajtásra jogosultak.

g) 31 a 16/B. § alapján behajtásra jogosultak

Korlátozott időtartamban behajtásra jogosultak

19. §

(1) 32 A környezetvédelmi övezetben, a védett övezetben, a zárt rendszerű övezetben áruszállítást az áruszállítási időszakban, legfeljebb 3,5 tonna össztömegű gépjárművel lehet végezni, kivéve, ha az áruszállításhoz vagy a 3,5 tonna össztömeg feletti gépjármű igénybevétele szükséges és elkerülhetetlen. A 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű jármű érvényes útvonalengedély birtokában hajthat be. Az útvonalengedélyt az Útkezelő Szervezet adja ki, a jelen rendelet 4. sz. mellékletében meghatározott díj befizetése mellett.

(2) Áruszállítást kizárólag a 2 § 12. pontjában rögzített időpontokban lehet végezni.

(3) A 13. § (1) alapján behajtásra jogosultak (pénzszállító) a 2. § 12. pontjában meghatározott áruszállítási időszakban hajthatnak be a környezetvédelmi övezetbe, a védett övezetbe és a zárt rendszerű övezetbe.

(4) Ideiglenes behajtási engedélyre jogosultak védett övezetben illetve zárt rendszerű övezetben való bent tartózkodásának időtartamát az útkezelő szervezet a behajtás szükségességének és egyedi szempontjainak figyelembe vételével határozza meg.

IV. fejezet

A zárt várakozási övezetbe való belépés általános szabályai

20. §

(1) A jelen rendelet 2. számú mellékletében megjelölt útszakaszon felállított süllyeszthető oszlopok akadályozzák meg az engedély nélküli bejutást a zárt várakozási övezetbe. A süllyeszthető oszlopok nyitására a jelen rendeletben rögzítetett módon és feltételekkel van lehetőség:

a) behajtási engedéllyel rendelkezők számára kiadott elektronikus kulccsal,

b) egyszerű nyomógombbal,

c) diszpécser szolgálaton keresztül,

d) automatikus kapunyitással.

(2) A kereskedelmi szálláshelyre érkező szállóvendégeket első alkalommal a szálláshely elektromos kulcsával engedi be a szálláshely alkalmazottja, miután az érkező vendégről a diszpécser rövid úton értesítette a szálláshelyet.

(3) A 3. § (3) b-c) pontjaiban és (4) bekezdésben rögzített gépjárműveket, valamint a Káptalandombra a protokoll szempontból kiemelt személyeket az útkezelő szervezet erre vonatkozó értesítése alapján a diszpécser automatikus kapunyitással is beengedheti a zárt várakozási övezetbe, illetve onnan ki. A protokoll szempontból kiemelt személyek bejutására vonatkozó igényt legalább két munkanappal korábban be kell jelenteni az útkezelő szervezethez.

(4) Ha az elektromos kapunyitó-rendszer meghibásodna, akkor az elektromos kapu automatikusan nyit vagy az arra jogosultakat a diszpécser engedi be a behajtás jogosultságának igazolása után, illetve biztosítja a kijutást is a zárt várakozási övezetből.

(5) Az elektromos kapunyitó berendezés kamerával felszerelt és folyamatosan fotón, illetve filmen rögzíti a be- és kilépőket. Az így készített felvételeket legfeljebb 30 napig őrzi az útkezelő szervezet, és csak a jelen rendeletben foglaltak ellenőrzésére, az adatvédelmi szabályok betartása mellett jogosult azt felhasználni.

(6) Zárt rendszerű övezetbe a behajtás és kihajtás időpontját az elektronikus rendszer rögzíti, a gépjárműről azonosításra alkalmas fotó készül, melyet 30 napig tárol az elektronikus kapunyitó rendszer.

V. fejezet

A közterületi várakozás rendje

21. §

(1) A korlátozott várakozási övezetben – a zárt rendszerű övezet kivételével – közterületen várakozni legfeljebb harminc percig lehet a jelen rendeletben rögzített kivételekkel.

(2) Ha az útkezelő szervezet, vagy jogszabály más időtartamot nem határoz meg, negyvenöt percet lehet tartózkodni a zárt rendszerű övezetben. Ezen az időtartamon belül kell elhagyni az övezetet. Az engedélyezett tartózkodási időtartam túllépése miatt a jelen rendelet alapján pótdíjat kell fizetni a gépjármű tulajdonosának, üzembentartójának, kizárólagos használójának.

(3) A korlátozott időtartamban behajtási engedéllyel rendelkezők kötelesek a behajtáskor a behajtás pontos idejét rögzíteni a behajtási engedéllyel együtt kiadott óraszerkezeten és azt a gépjármű első szélvédője mögé, kívülről jól látható módon elhelyezni.

(4) A feladatuk elvégzéséig feltétlenül szükséges, illetve az útkezelő szervezet által engedélyezett időtartamig várakozhatnak a korlátozott várakozási övezetben illetve tartózkodhatnak a zárt rendszerű övezetben

a) a 3. § (3) és (4) bekezdésben megjelölt gépjárművek,

b) a 15. §-ban megjelölt gépjárművek,

c) a 17. §-ban meghatározott gépjárművek.

(5) Legfeljebb egy óra időtartamban várakozhatnak a korlátozott várakozási övezetben, illetve tartózkodhatnak a zárt rendszerű övezetben a KRESZ 41. § (3) bekezdésében foglaltak szerint a mozgáskorlátozott személyek gépjárművei, valamint a betegszállítók gépjárművei, továbbá a 10. § (1) bekezdésben meghatározott (szerviz-szolgáltatás), valamint a 14. § (1) bekezdésben meghatározott gépjárművek (banki szerviz).

(6) Garázstulajdonnal, haszonélvezettel (7. § (1) b) pont), bérleti, használati joggal rendelkezők (8. § (1) b) pont), illetve a szálláshely-szolgáltató (12. § (1) bekezdés) gépjárművei sem a korlátozott forgalmú, sem a zárt várakozási övezetben nem jogosultak várakozni, gépjárművűkkel kizárólag a garázsban, illetve telken belüli gépkocsi-beállóban parkolhatnak.

(7) A Konferencia Hotel vendégei jogosultak harminc percen túli várakozásra is, ennek esetén a korlátozott várakozási övezetben lévő közterületen legfeljebb tizenöt darab parkolóhelyet foglalhatnak el a szálloda területéhez tartozó, az északi homlokzat előtti sávban. Ez esetben a Konferencia Hotel által kiadott, a hotel azonosítására alkalmas, az útkezelő szervezet által érvényesített formanyomtatványt a gépjármű első szélvédője mögé, kívülről jól látható módon el kell helyezni.

VI. fejezet

A várakozási időtartam túllépésének szankcionálása és a behajtási engedély és elektronikus kulcs visszavonásának illetve letiltásának szabályai

22. §

(1) 33 34 A jelen rendeletben foglalt szabályok betartását, valamint a várakozási időtartam túllépését ellenőrzi és szankcionálja a rendőrhatóság, valamint a Közterület Felügyelet és Mezei Őrszolgálat Győr a rájuk vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint. A behajtási engedély és ha tartozik hozzá elektronikus kulcs, annak visszavonására, valamint letiltására az út kezelője jogosult.

(2) 35 36 Az út kezelője a behajtási engedélyt és – ha tartozik hozzá elektronikus kulcs, akkor azt is – egy évre visszavonja, ha az engedély jogosultja

a) az engedélyben előírt várakozási vagy tartózkodási időt egy éven belül kettő alkalommal túllépte, vagy

b) az engedélyben meghatározott feltételektől eltérő közlekedést, várakozást vagy tartózkodást valósít meg a (3) bekezdése szerinti eseteken kívül.

(3) 37 A behajtási engedély – és ha tartozik hozzá elektronikus kulcs, akkor annak is – 5 évre szóló határozott idejű visszavonásának van helye, ha

a) a behajtási engedélyhez való jogosultsági feltételek megváltoztak, vagy

b) a behajtási engedély jogosultja

ba) az engedélyt vagy annak adatait meghamisítja,

bb) az engedélyt, az elektronikus kulcsot jogosulatlan személy részére átruházza, használhatóvá tesz vagy másnak átadja,

bc) az engedélyben meghatározott feltételektől eltérő közlekedést, várakozást vagy tartózkodást valósít meg,

bd) a várakozást vagy tartózkodást ellenőrző órát szabálytalanul működteti vagy használja,

be) az elektronikus kulcsot megrongálja, vagy

bf) a beléptető kapurendszert rendeltetésétől eltérően használja és azzal kárt okoz.

(4) 38 Zárt rendszerű övezetben a behajtási jogosultság időtartamát elektronikus kulcsban rögzítik a szélvédő mögött elhelyezett óraszerkezeten kívül. Amennyiben a várakozási időtartamot valaki egy éven belül kettő alkalommal is túllépi, az elektronikus kulcsból a vezérlő berendezés a belépési jogosultságot törli, letiltja.

(5) 39 A (4) bekezdésben meghatározott esetben a törölt (letiltott) behajtási engedélyt és az ahhoz tartozó elektronikus kulcsot az út kezelőjénél a jelen rendeletben rögzített pótdíj lerovásával egy éven belül legfeljebb egyszer meg lehet újítani.

(6) A (4) bekezdésben foglalt esetekben a rendőrhatóság, vagy a közterület felügyelő behajtási engedélyt jogosult átvételi elismervény ellenében a helyszínen elvenni és azt az út kezelője részére megküldeni.

(7) 40 41 Az a jogosult, akinek engedélye visszavonásra került

a) a (2) bekezdés alapján, úgy 1 éven belül, vagy

b) a (3) bekezdés alapján, úgy 5 éven belül

ismételten engedélyre nem jogosult a visszavonással érintett útvonalra és övezetre.

Módosította a 13/2015. (III. 27.) önkormányzati rendelet 2. §-a 2015. április 1-i hatállyal

VII. fejezet

A Káptalan dombra vonatkozó sajátos szabályok

A jelen rendeletben foglaltakat ez e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni a Káptalandombra való behajtás esetén.

23. §

(1) A Dunakapu tér felőli kapu nyitásának módjai:

a) elektronikus kulccsal,

b) egyszerű nyomógombbal,

c) kaputelefonnal,

d) automatikus kapunyitással.

(2) Az elektronikus kulccsal korlátlanul, naponta 00.00-24.00 óra között, lehet behajtani.

(3) Kaputelefonnal történik a behajtás a 17. § (5)-(6) bekezdésben írt esetekben a diszpécser engedélyével, valamint az Egyházmegyei Hivatalba és a Konferencia Hotelbe.

(4) Szombaton 14.00-19.00 óra között és vasárnap 07.00-13.00 óra között a nyomógomb használata nélkül, automatikus kapunyitással van lehetőség a behajtásra az engedéllyel rendelkezők részére a Székesegyház korlátlan megközelíthetősége érdekében.

(5) A Bécsi kapu tér felőli, Káptalandombi feljárónál lévő kapu kaputelefonnal nyitható az elektronikus kapun történő bejutást követően.

VIII. fejezet

A behajtási engedélyek és az elektronikus kulcs díja

24. §

(1) A rendelet 4. számú melléklete tartalmazza a behajtási engedélyekkel és elektronikus kulccsal kapcsolatos díjakat.

(2) Az időtúllépés miatti hosszabbítás díja a kérelmező esetében alkalmazott alapdíj háromszorosa. A háromszori idő túllépés miatt letiltott elektronikus kulcs újbóli aktiválásának díja az alapdíj négyszerese.

(3) 42 A kérelmező az ideiglenes behajtási engedélyre térítés nélkül jogosult, azonban a kérelem benyújtásával egyidejűleg köteles húszezer forint kauciót (óvadék) fizetni. A kaució összege visszajár, ha a kérelmező az ideiglenes behajtási engedélyt a lejáratot követő munkanapon az út kezelője részére visszaadja. Amennyiben az ideiglenes behajtási engedély jogosultja időtúllépést követ el a behajtási engedély érvényességi ideje alatt, az óvadékként befizetett összeg nem jár vissza. Ugyancsak nem jár vissza az óvadék, ha a behajtási engedélyhez tartozó elektronikus kulcs elveszett, vagy sérült. A kaució után kamat nem jár.

(4) A 17. § (6) bekezdése alapján kaputelefonon keresztül a diszpécser által beengedett kérelmezők esetében – 30 napon belül a gépjármű üzemeltetője részére postai úton megküldött számla alapján köteles az üzemeltető megfizetni a 4. számú mellékletben rögzített díjat. 30 percen belüli időtúllépés esetén a díjjal megegyező összegű pótdíjat, 30 percet meghaladó időtúllépés esetén a kétszeres összegű pótdíjat is kell fizetni. 24 órát meghaladó időtúllépés esetén a pótdíj a 4. számú mellékletben rögzített díj négyszerese.

(5) Amennyiben a behajtási engedély érvényességi ideje alatt szűnik meg az engedélyre való jogosultság, köteles az engedély jogosultja a változást 15 napon belül azt az útkezelő szervezetnek bejelenteni. A még hátra lévő időre az időarányos díj nem jár vissza.

(6) 43 Ha a behajtási kérelem benyújtására év közben kerül sor a kérelmező a kérelem benyújtását követő negyedévtől kezdődően számított időarányos díjat köteles megfizetni. Az időarányos díjat a behajtási engedély teljes időtartamára kiszámított negyedéves díj alapján kell meghatározni a tárgyév végéig, kivéve a 7. § és 8. §-ban szabályozott eseteket, amikor a teljes díjat kell megfizetni.

(7) 44 A költségvetési szervek által igényelt behajtási engedély díjmentes, kizárólag az elektronikus kulcs díját kötelesek megfizetni.

IX. fejezet

Átmeneti rendelkezések

25. §

(1) A jelen rendelet hatályba lépését követő 60. napon érvényét veszti minden korábban kiadott behajtási engedély és kaput nyitó távirányító. A behajtási engedély érvényességi idejéből még hátralévő időre, a korábban a kérelmező által befizetett díj időarányos részét a kérelmező erre vonatkozó írásbeli kérelmére 15 napon belül bankszámlára történő átutalással visszafizeti. Az időarányos rész kiszámításánál a behajtási engedély után megfizetett díjat kell osztani a teljes érvényességi idő hónapjainak számával és az így kapott összeget a még hátra lévő hónapok számával kell megszorozni.

(2) Ingyenesen kapják meg a behajtási engedélyt és az elektronikus kulcsot 2010. október 30-ig a kérelmet első alkalommal benyújtó, a 7. § és 8. § alapján jogosultak. Egyébként pedig az elektronikus kulcs díját, beleértve az elveszett, megrongálódott kulcs pótlásának díját a 4. számú mellékletben meghatározottak alapján kell megfizetni.

(3) Behajtási engedélyre jelen rendelet szerint jogosultak a rendelet hatályba lépésétől kezdődően kérhetik a behajtási engedély, illetve elektronikus kulcs kiadását.

(4) Az első alkalommal kiváltott elektronikus kulcsokat a 6. § (4) bekezdésre tekintettel először 2012-ben kell érvényesíttetni.

Záró rendelkezések

26. §

E rendelet 2010. július 1. napján lép hatályba és ezzel egyidejűleg hatályát veszti a 7/2006. (II. 24) Ök. számú rendelet azzal, hogy a korábban kiadott engedélyek és távirányítók még 60 napig érvényesek.

27. § 45

Jelen rendelet 2017. február 25. napján hatályba lépő rendelkezései a fennálló jogviszonyokban is alkalmazandók.

Borkai Zsolt

polgármester

Dr. Lipovits Szilárd

jegyző

1. számú melléklet 46

Korlátozott várakozási övezet

1/a.

Környezetvédelmi övezet:

1. Schweidel utca

2. Iskola utca (Kisfaludy utca – Schweidel utca közötti szakasza)

3. Arany János utca

4. Baross Gábor út (Arany János utca – Árpád út közötti szakasza)

Környezetvédelmi és zárt rendszerű várakozási övezet (állandó diszpécseres távfelügyelettel működtetett süllyedő oszlopos kapuval határolt terület):

1. Bécsi kapu tér

2. Sarkantyú köz

3. Király utca

4. Lépcső köz

5. Rákóczi Ferenc utca (Teleki László utca – Széchenyi tér közötti szakasza)

6. Széchenyi tér

7. Szabadsajtó utca

8. Fazekas köz

9. Liszt Ferenc utca (Teleki László utca – Széchenyi tér közötti szakasza)

10. Kazinczy utca

11. Baross Gábor út (Király utca – Arany János utca közötti szakasza)

12. Iskola utca út (Kisfaludy utca – Liszt Ferenc utca közötti szakasza)

13. Sarló köz

14. Csillag köz

15. Kisfaludy utca (Aradi vértanúk útja – Czuczor Gergely utca közötti szakasza)

16. Czuczor Gergely utca (Kisfaludy utca – Széchenyi tér közötti szakasza)

17. Aradi vértanúk útja (Arany János utca – Kazinczy utca közötti szakasza)

18. Dr. Kovács Pál utca

19. Jedlik Ányos utca

20. Gutenberg tér

21. Apáca utca (Teleki út- Jedlik Ányos utca közötti szakasza)

22. Káposztás köz

23. Kenyér köz

24. Hal köz

25. Stelczer Lajos utca

26. Szappanos köz

27. Múzeum köz

28. Zsák utca

29. Dunakapu tér

30. Móricz Zsigmond rakpart (Dunakapu tér és Újkapu utca között)

1/b.

Védett övezet:

1. Gyógyszertár köz

2. Virágpiac

3. Aradi vértanuk útja (Bajcsy-Zsilinszky út – Virágpiac közötti szakasza)

4. Baross G út – Arany J utca – Czuczor Gergely utca – Bajcsy-Zsilinszky út által határolt tömbbelső

Védett és zárt rendszerű várakozási övezet (időszakos püspökségi, hotel konferencia távfelügyelettel működtetett süllyedő oszlopos kapuval):

1. Apor Vilmos püspök tere

2. Káptalandomb

2. számú melléklet 47

A zárt rendszerű övezet süllyedő oszlopos kapui

1. Bécsi kapu téren

2. Rákóczi Ferenc utcában a Teleki utca sarkán

3. Rákóczi Ferenc utcában a Széchenyi tér sarkán, a Múzeum köz és a Fazekas köz után

4. Kisfaludy utcában a Czuczor Gergely utca sarkán

5. Czuczor Gergely utcában a Kisfaludy utca sarkán

6. Káptalandomb Dunakapu tér felöli feljáratánál

7. Dunakapu tér – Kossuth-hídi csomópontjánál

8. Móricz Zsigmond rakparton az Újkapu utca sarkán

9. Móricz Zsigmond rakparton Vörösmarty utca sarkán

10. Dunakapu tér 9. sz. előtt

11. Apáca utcának a Teleki út sarkán

3. számú melléklet 48

A behajtási engedélyhez való jogosultságot jelző azonosító jelek és színek

 A behajtási engedélyhez való jogosultság
(a rendelet meghatározott §-ára,
bekezdésére hivatkozással)
  Azonosító jel  Szín
 7. § (1) bekezdés a), 8.§(1) a) (lakossági)  1  fehér
 7. § (1) bekezdés b), 8. §(1) b) (garázs)  2  narancs
 Összevont engedély, 7.§(3) , 8. §(3),  3  fehér narancs csíkkal
 11.§(1) bekezdés, 13. § (áruszállítás, cukrászati termékek szállítása, pénzszállítás, )  4  zöld
 3.§(4) bekezdés , 10. § (1) bekezdés 11. §(1) bekezdés , 14.§ (1) bekezdés, 15.§ (virág-szállítás, szerviz-szolgáltatás, banki szerviz, örző-védő)  5  zöld
 11 § (szálláshely-szolgáltatás)  6  zöld
 16. §(1) Virágpiac  7  zöld
 17. § Ideiglenes  8  zöld
 Egyéb  9  fehér

4. számú melléklet 49 50

 Fizetendő díj kategóriája   Díj összege Ft/db   Jogosultak körének megjelölése
 1.  3.000   Lakossági / garázs
 2.  20.000   Áruszállítás (beleértve a cukrászati termékeket is, szerviz-szolgáltatás, élővirág szállítás, pénzszállítás, banki szerviz) adott rendszámra
 3.  45.000   Áruszállítás változó rendszámra
 4.  10.000   Szálláshely szolgáltatás
 5.  20.000  17. § (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti behajtás 1 munkanapon belül
 6.  10.000  17. § (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti behajtás 2-4 munkanap között
 7.  20.000   17. § (6) bekezdés szerinti behajtás
 8.  6.000   Elektronikus kulcs díja
 9.  6.000   Pótdíj
 10.  3.000   1. sz. mellékleten kívüli területekre vonatkozó engedély 3. § (10)
 11.  20.000   Útvonal engedély a behajtást megelőző
1 munkanapon belül
 12.  10.000   Útvonal engedély a behajtást megelőző
2-4 munkanap között
 13.  5.000   Útvonal engedély a behajtást megelőző
5-14 munkanap között
 14.  3.000   Útvonal engedély a behajtást megelőző
15 munkanapon túl

A rendeletet kapják:

1.) Közigazgatási Osztály – Ügyfélszolgálat

2.) Regionális Államigazgatási Hivatal

3.) Városi Könyvtár

4.) Városi Levéltár

5.) Önkormányzati Osztály – nyilvántartásra 2 pl.

7.) Stratégiai, Városfejlesztési és Városépítési Osztály

8.) Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete

Kapcsolódó előterjesztés: 0802/2010. (VI. 24.) Kgy. előterjesztés
Kapcsolódó jegyzőkönyv: 8/2010. (VI. 24.) Kgy jegyzőkönyv


1 Módosította a 6/2012. (III. 30.) GYMJVÖ. rendelet 35.§-a, 2012. ápr. 1-jétől
2 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 1. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
3 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 2. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
4 Módosította a 13/2015. (III. 27.) önkormányzati rendelet 2. §-a 2015. április 1-i hatállyal
5 Módosította a 2/2017. (II. 24.) önkormányzati rendelet 2.§-a, 2017. febr. 25-jétől
6 Kiegészítette a 12/2012. (V. 26.) GYMJVÖ rendelet 1. §-a 2012. junius 1-i hatállyal
7 Kiegészítette a 13/2015. (III. 27.) önkormányzati rendelet 2. §-a 2015. április 1-i hatállyal
8 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 2. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
9 Módosította a 13/2015. (III. 27.) önkormányzati rendelet 2. §-a 2015. április 1-i hatállyal
10 Kiegészítette a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 2. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
11 Kiegészítette a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 2. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
12 Kiegészítette a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 2. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
13 Módosította a 13/2015. (III. 27.) önkormányzati rendelet 2. §-a 2015. április 1-i hatállyal
14 Módosította a 13/2015. (III. 27.) önkormányzati rendelet 2. §-a 2015. április 1-i hatállyal
15 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 16. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
16 Módosította a 13/2015. (III. 27.) önkormányzati rendelet 2. §-a 2015. április 1-i hatállyal
17 Kiegészítette a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 3. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
18 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 4. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
19 Módosította a 13/2015. (III. 27.) önkormányzati rendelet 2. §-a 2015. április 1-i hatállyal
20 Módosította a 2/2017. (II. 24.) önkormányzati rendelet 2.§-a, 2017. febr. 25-jétől
21 Módosította a 2/2017. (II. 24.) önkormányzati rendelet 2.§-a, 2017. febr. 25-jétől
22 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 5. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
23 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 6. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
24 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 7. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
25 Kiegészítette a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 8. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
26 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 9. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
27 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 10. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
28 Kiegészítette a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 11. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
29 Kiegészítette a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 11. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
30 Kiegészítette a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 11. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
31 Kiegészítette a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 12. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
32 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 13. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
33 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 16. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
34 Módosította a 3/2017. (II. 24.) önkormányzati rendelet 2.§-a, 2017. febr. 25-jétől
35 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 14. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
36 Módosította a 3/2017. (II. 24.) önkormányzati rendelet 2.§-a, 2017. febr. 25-jétől
37 Módosította a 3/2017. (II. 24.) önkormányzati rendelet 2.§-a, 2017. febr. 25-jétől
38 Módosította a 9/2016. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 5.§-a, 2016. ápr. 30-tól
39 Módosította a 9/2016. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 5.§-a, 2016. ápr. 30-tól
40 Kiegészítette a 13/2015. (III. 27.) önkormányzati rendelet 2. §-a 2015. április 1-i hatállyal
41 Módosította a 2/2017. (II. 24.) önkormányzati rendelet 2.§-a, 2017. febr. 25-jétől
42 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 15. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
43 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 15. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
44 Kirgészítette a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 15. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
45 Kiegészítette a 2/2017. (II. 24.) önkormányzati rendelet 2.§-a, 2017. febr. 25-jétől
46 Módosította a 13/2015. (III. 27.) önkormányzati rendelet 3. §-a 2015. április 1-i hatállyal
47 Módosította a 13/2015. (III. 27.) önkormányzati rendelet 3. §-a 2015. április 1-i hatállyal
48 Kiegészítette a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 17. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
49 Módosította a 15/2011. (VI. 27.) GYMJVÖ rendelet 17. §-a 2011. julius 1-i hatállyal
50 Módosította a 13/2015. (III. 27.) önkormányzati rendelet 3. §-a 2015. április 1-i hatállyal

Időállapotok:

Kategória: Rendeletek | A közvetlen link.